Queen bee bee beeee

Reggel jött az sms, hogy mehetek az új szemüvegemért az optikába. Bordó versace keret, sportos és fiatalos, legalábbis az elmúlt évek szemüvegviselési szokásai alapján ezzel próbálom meghozni a kedvet hozzá. Amíg nem szokom meg, kész túlélőtúra az utcán sétálni, hazafelé jövet majdnem felestem a villamosra, majd le, a lépcsőkkel nehezen boldogulok, de már nem érzem tök vaksinak magam és ebben látni fogom, ki az a szembeszomszéd, aki át szokott kukkolni néha.

A reggeli sms mellé volt egy anyai telefonom is, sok-sok ciki kérdéssel és megjegyzéssel az elköltözésemre vonatkozóan, ilyenkor aztán nem segít semmiféle magyarázkodás, csak komoly hatástanulmányokkal és eredményességi mutatókkal tudom megindokolni neki, miért nem a KOLIban vagyok a TESÓM mellett. Hát mert csak azért mert csak. (Ne felejtsem el mondani köv.alkalommal, hogy innen csak 25 perc a suli.)

Lista helyett: hétfő: klasszikus arab irodalom vizsga, még egy makámát le kell fordítanom, meg úgy alapból sok az átnéznivaló, szerda: modern arab irodalom vizsga, még 6-12 oldalt kell fordítanom, rengeteg szótárazást igényel sajnos, csütörtök: arab szövegolvasás vizsga, ez nem nehéz, köv.hét: szemináriumi doga leadás. Nem tűnik soknak leírva, főleg, mert a szigorlatok és szakdogák anyagát december végére hagyom inkább. Nem para, lesz még ebben az életben diplomám. (Hacsak ki nem töröm a nyakam a villamos lépcsőjén.)

Egy hétig csak lappangott, reggelente éreztem a torokfájást, de délelőttre elmúlt, aztán ma ébredéskor tudtam, hogy itt van Nátha úr, a kellemetlen téli vendég. Szinte már várom az évi egy torok/mandulagyulladást, megadom magam a sorsnak és csakazért sem költök a 14 tasakos neocitranra, elég a 6 is egy hétre, a fennmaradó összeg majd gyógyító forralt bor formájában manifesztálódik. Jah, nincs is az már meg, a héten rendeltem magamnak szemüveget, nagyon cuki, nagyon szexi, legalábbis megpróbálom a jó oldalát nézni a dolognak, mivel az optimicsodás csaj (aki mellesleg nagyon kedves volt és aranyos) mondta, hogy nehogy kontaklencsézzek egy darabig, mert az rossz lesz a szememnek. És mivel az új szemüvegem (<3) csak 14-ére készül el, addig itt vakegereskedek a régivel. "Élj veszélyesen! Hordj 2 dioptriával kisebb szemüveget!"

Viszont suliban haladok a dolgokkal, rájöttem, hogy magyar cikkekből töménytelen mennyiségűt el tudnék olvasni, és nem alszom be rajtuk, szóval a probléma eddig a sok érthetetlen nyelvű cikkel volt :P Vagy csak k***ra kell már az a diploma :) Ami esetleg még motivál, hogy van az alattam levő évfolyamban tanuló 2 lányka, már bolognai ma-sok és ők már tanítanak egyetemen (az már más kérdés, hogy csókosok meg hirtelen nincs tanár helyettük), naaa mindegy, örülök, hogy én majd csak akkor lépek porondra, amikor már mindent fogok tudni és egy diák sem tud majd olyat kérdezni tőlem, amire ne tudnék válaszolni :)

29. makámát kezdem el fordítani, arabot szótárazok angolra. Angolul megvan a fordítás, bemásolnám az első mondatot engedelmetekkel:

"Al Ḥârith, son of Hammâm related: The decree of waning fortune drove me to the country of Wâsiṭ, and I repaired thither without knowing one there who would house me, or owning therein a lodging."

Ennek már az angolja is megérne egy külön nyelvészeti értekezést, mivel a kikeresett arab szóra volt 17 angol szinoníma a szótárban, természetesen a 18. angol szó szerepelt a fordításban. Emellett az arab szövegnek kb. minden 3. szava lábjegyzetelve van, mert úgy abban a formában nincs bent a szótárban, vagy egy mai arab nem úgy érti azt. Így lábjegyzetet szótárazok nagy bőszen.

És ez még mind semmi! Ugyanis a triumvirátus harmadik darabja a perzsa fordítás, az egyik legkorábbi fennmaradt teljes perzsa szöveg, szerencsére ahogy nézem, tükörfordítása az eredetinek, persze majd ebben is lesznek finomságok, de már nem tudom hova rakni azt a szótárat.

Mindenesetre az első 3 soron és a rákövetkező pánikrohamon túl vagyok.

Azt hiszem, elkezdek pénzt gyűjteni a szakdolgozat megiratására. Létezik egyáltalán Magyarországon ilyenre ember? =) Ehh, mehettem volna magyar szakra vagy közgazdásznak, ha hallgattam volna anyukámra... =)))

Lehet, sőt biztosan neheztel rám a húgom, amiért elhúztam a csíkot a koliból, hát hiába, elvesztette a szakácsát... Vagy talán több is van a jégpáncél alatt, mint amennyit mutat? Nemrég mentünk ki rokon elé a vasútállomásra, hozta nekünk anyától a finomabbnál finomabb kajákkal telepakolt csomagokat. Buszon hazafelé kérdeztem hugom, mit csinál mostanság, a válasz a szokásos volt, hogy semmit. Én erre elmeséltem, mennyit tanulok, suliba járok, hogy megy a reggeli felkelés és milyen buliban voltunk még pár órával korábban. Biztosan könnyeket láttam a szemében, de könyörgöm, néma gyereknek az anyja sem.... nemhogy a nővére... Ha valami bassza a csőrét, akkor igenis, mondja el, nem várhatja el tőlem, hogy kitaláljam, mit szeretne.

Vagy baj, ha nem akarok apró jelecskékből olvasni, kigondolatolvasni, mit akar a másik? Barátok közt ne kelljen már taktikázni. Kérdezek egyszer, kétszer, aztán ha nincs válasz, meg jajnemérekrá, akkor elfogadom. Leszoktam arról, hogy rohangáljak a barátaim után: ott volt T, akiért tényleg bármit megtettem volna, elment Győrbe tanulni, azóta felém se nézett, pedig hányszor kerestem telefonon, mailben, iwiwen...  Mert mindenki változik és lehet, hogy már nem rám van szükségük.

Lehet rám neheztelni, amiért otthagytam a kolit... De akkora baj az, hogy változtatni akartam és bejött ez a módszer? Mert igenis, bejött, haladok a tanulmányaimmal, hasznosan telnek a napjaim, eközben szociális életet is élek, meg felnőttesen intézem a dolgokat. Lehet rám haragudni, amiért új társaságom (is) van, goabulikra járok, (egyéb negatívumnak betudható dolog ebbe a zárójelbe idegondolandó), de összességében előre léptem és újra érzek erőt magamban a folytatáshoz. Mert borzasztóan rossz volt minden nap 11-kor úgy kelni, hogy leszarom a reggelt, az időt, a sulit, a családomat, néha melózok, de az se mozgat meg... Beleuntam önmagamba. És lehet itt emelt fejjel meghozott döntésekről beszélni, egy 2 éves kapcsolatból sosem emelt fővel lépünk ki (sztem), és innentől kezdve do it, rakd össze magad apró darabokból, szedegesd össze a széthullott életedet... Mégha főleg rajtad múlnak a döntések, akkor is.

Rettentő fárasztó dolog ez az iskolábajárás és a jókislány-lét. Időt, energiát, lelkesedést emészt, és talán lesz belőle egyfajta eredmény-halmaz, előzetes elvárásokhoz képest mindig többre értékelve persze, mert amilyen mákos-csókos vagyok... hümm. És még mindig nagyon tudom szeretni az okos-intelligens-művelt embereket sör-bor-kóla társaságában pláne, a magyar értelmiségi sors dekadenciájának legnyilvánvalóbb megnyilatkozása, de olyan jóóóó. Mint ahogy a konferencia fennköltsége utáni alkohollal társított fél-szakmai asztaltársaság. Mert mindig a hatásokról van szó, kéremszépen, pozitív meg pozitív az pozitív, és az elmúlt hónapok enerváltságát (negatív) és kényelmességét (pozitív)(- + + = -) határozott jelleggel elsöpörte annak a pár okos embernek a hatása, akik miatt újra megmozgat, amit csinálok, és ez a jövőm szempontjából (is) jó. Hogy ha Benjamin Buttont nézek újra és mégegyszer végighallgatom az életről szóló bölcsességeket, ne arra kelljen gondolnom, hogy wazze, itt is elbasztam meg itt is, jah és úgy alapból az egészet.

Nem reménytelen. Viszont kövezzetek meg, ha újra képes leszek kínaiban kaját venni. (broáááf)

Broken Note - Let Em Hang

Hosszú idő óta az első olyan saját lista volt a tegnapi, amiről a felírt tennivalók 90 %-a teljesült. Lendületbe kell jönni, újra vannak tervek, és azoknak időkeret kell, listácskák teleírva olyanokkal, hogy "mosás, bevásárlás, to-ra menni" vagy a tanulós lista: "Chahar maqale, Haríri, Nagib Mahfúz...". És van abban igazság, hogy a koliban nem lehet normálisan csinálni. Kezdek én is beleunni, pedig még másfél évet ide terveztem, anyagilag mindenképp megérné, de lehúz a környezet. Már nem tetszik a piros asztalocskámon a gépecském, a könyvespolcom tele jegyzetekkel, olvasatlan könyvekkel. Nem akarok a húgomra főzni, aki csak annyit tesz, hogy kifizeti az alapanyag felét, de hozzam én haza, és főzzem meg neki, ráadásul nem akarom nézni, ahogy játszik, amikor épp változtatni akarok. Most a terv valami olyasmi, hogy végre a tanulmányaimra koncentrálok főműsoridőben, mellette azokkal vagyok, akikkel jól érzem magam, hétközben tanulás, hétvégén buli. És segítek azoknak, akik igénylik és jószívvel veszik ezt tőlem.

Péntek esti csajos kocsmázás (istenem, de jó volt és milyen rég nem volt részem benne), 4 óra alvás, egész délelőttös anyukázás és kabátvásárlás után nehezen indult a szombat este, a szélvédőmről szorgalmasan törölgettem az álommézet, aztán mire a lakásavatóra befutottam, megláttam az ismerős arcokat és minden világfájdalmam elszállt. (Négy emeletet lépcsőztem a régi bérház liftjétől való félelmemben--->sport!). Mire tovább indultunk bulizni, már megfelelő energiaszinttel rendelkeztem, ami kb reggel fél 7ig tartott ki. És amennyire rosszul indult részemről, akkora buli lett megint. Kezdem otthon érezni magam, érzem a zenét, még a vérem lüktetése is felveszi a ritmust, érzem az illatokat/szagokat, érzem az uv-fényben világító ruhadarabokat, és érzem, hogy barátok közt vagyok, és ez a legfontosabb.

Eddig ez egy olyan játék volt, amiben én irányítottam, tudatosan és jól átgondoltan engedtem a lustaságomnak és nemes egyszerűséggel b***tam bele a dolgokba. Vagy csak menekültem a való élet elől, lehet. De kicsúszik a kezeim közül az irányítás, és ezt hétfőn kezdtem el érezni.

A zh: felébe-harmadába átnézett anyagból, teljesen értelmetlenül klasszikus szarságok, minimális fájdalomérték, ha épphogy átcsusszanok rajta. Előtte 4 órát aludtam, nem mintha a sok tanulás miatt maradtam volna fenn. Kikapom a zh-t, végigolvasom a szövegeket és mindegyik rettentően ismerős. Elkezdem gépírónőket megszégyenítő sebességgel kaparni a papírra a megoldást, 1-2 szót kipontozva, mert nem emlékszem tökéletesen minden hülye szóra. És akkor valami rám tör... csak jön egy érzés. Amitől úgy érzem, a vérnyomásom az egekben, az egész testem bizsereg, lüktet a fejem és rettentő furán érzem magam. Ez annyira távol áll a megszokott vizsgadrukktól. Nagyobb sebességre kapcsolok, már nem is figyelem a betűket, a szavak úgy kopognak a papíron, mint a szakadó eső cseppjei, csak szabadulhassak innen. Melegem van, izzad a kezem, a tollat fénysebességgel csapom a padnak, papír repül a tanári asztalra, én pedig egy gyors szia után kirohanok. Nem azért gyújtok rá, mert annyira kívánom a nikotint, 14 éves korom óta nem kívántam a nikotint önmagáért, egyszerűen csak nem célszerű ilyenkor a suliban hideg víz alá dugni a fejem, más ötletem pedig nincs.

Másnap nyugi, lemondja a tanár a különórát, én lemondok egy másik programot, ezzel biztosítom magamnak, hogy ne kelljen kimoccanni a szobából. Este 5v5, arénázgatnánk kicsit, ami pont egy olyan dolog, amivel le lehet vezetni a feszültséget, csépelni kell és okosan taktikázni, ordíbálni a gép előtt, hogy "For the horde" meg hangosan üvölteni ts-re a healeremnek, hogy "bubiiiii". De nem. Nem most. Már 6 óra körül mozgolódik az érzés, és mire kezdenénk, figyelni kéne, eluralkodik rajtam. mint előző nap. Kicsúszik a kezeim közül az egér, nem találom a gombokat, ugyanúgy forrónak érzem a testem és a vérnyomásom felszalad nemtommeddig. Nem segít légzéstechnika, nem segítenek a megnyugtató szavak. Kell pár óra, amíg elmúlik.

Aztán épp tegnap, amikor mentem suliba, odafele menet a buszon egy lufi nőtt a mellkasomban. És túl közel voltak az emberek és olyan fura lett minden. És most nem pörgött a fejem, mint általában szokott. Csak a cigánygyerek lakkcipője csillogott, meg a szemben ülő néni szemüvege, ahogy idiótán rángott az arca, hátrébb egy telefon kijelzője. A gondolataim ide-oda ugráltak, már nem emlékszem, mi volt a téma, de amikor felötlött bennem, hogy gyorsan le kéne írni, azonnal tudtam, hogy sose fog eszembe jutni már. Óra előtt egy cigi, a lufi eltűnt, de nem a dohányzástól, az csak arra volt jó, hogy kellő mértékben összebüdösítse a számat. Lelkesítő a tanár hozzáállása, segítőkész, nagyon bírom, úgy jöttem el onnan, hogy igen, megcsinálom a feladataimat, és de király, meg jó lesz most. Remélem, a tanárt nem fárasztom nagyon, mi van ha energiavámpír vagyok? Vagy csak épp nincs tárgya a drain soul/drain life effektjeimnek? =)