Rettentő fárasztó dolog ez az iskolábajárás és a jókislány-lét. Időt, energiát, lelkesedést emészt, és talán lesz belőle egyfajta eredmény-halmaz, előzetes elvárásokhoz képest mindig többre értékelve persze, mert amilyen mákos-csókos vagyok... hümm. És még mindig nagyon tudom szeretni az okos-intelligens-művelt embereket sör-bor-kóla társaságában pláne, a magyar értelmiségi sors dekadenciájának legnyilvánvalóbb megnyilatkozása, de olyan jóóóó. Mint ahogy a konferencia fennköltsége utáni alkohollal társított fél-szakmai asztaltársaság. Mert mindig a hatásokról van szó, kéremszépen, pozitív meg pozitív az pozitív, és az elmúlt hónapok enerváltságát (negatív) és kényelmességét (pozitív)(- + + = -) határozott jelleggel elsöpörte annak a pár okos embernek a hatása, akik miatt újra megmozgat, amit csinálok, és ez a jövőm szempontjából (is) jó. Hogy ha Benjamin Buttont nézek újra és mégegyszer végighallgatom az életről szóló bölcsességeket, ne arra kelljen gondolnom, hogy wazze, itt is elbasztam meg itt is, jah és úgy alapból az egészet.
Nem reménytelen. Viszont kövezzetek meg, ha újra képes leszek kínaiban kaját venni. (broáááf)
