Queen bee bee beeee

Igazából... még barátnőm unszolására kezdtem el a blogolást. És ő nincs sehol... Nem találom. 

Most ezt itt be kell fejeznem. Lehet, hogy lesz új fejezet, de máshol, másképp. Nem tudom.

Köszönet az olvasóknak :)

Tóbiás is üdvözöl mindenkit! 

ÉN HISZEK A BARÁTSÁGUNKBAN. MÉGHA TE EL IS FORDULSZ TŐLEM, TUDD, HOGY A BARÁTOMNAK TARTALAK.

Megtudni azt, hogy egy barát, sőőőt, A barát, félretett, VALÓBAN jól éreztem, hogy már nem vagyok fontos neki... Rohadtul fáj és belehalós érzés... Az, akiben megbízol... még az új telefonszámát is elfelejti közölni... aki azt mondta, hogy megpróbálja helyretenni magát és ez csak egyedül sikerülhet... várok... várok... hogy visszatérjen... hiszek a mondásnak, hogy jobb elengedni és várni a visszatérését....

Szorgoskodás, rendrakás, felmosás, sürgés-forgás, főzés-mosás.

edit: (mindegy jópár órával később)

Hamarosan ideér az évszázad hóvihara, de itt a szobában meleg van, főleg hogy az ajtóra applikáltam egy naaagy takarót, a tűzhelyen rotyog a paprikáskrumpli, chillis babbal pedig már mennyire jól laktunk. Meg azon filózok, hogy kiköltözök a koliból hivatalosan is, és nem marad visszaút. Két hónapja lakunk együtt a párommal, megbízok benne, jó döntést hozok. Ennyi.

Talán az az érzés lök felé, hogy mégis a testvérem, és olyan elképzeléseim vannak az életről, a világról, a rokoni kapcsolatokról, miszerint azért születünk így családban egymás mellé, hogy segítsünk és támogassuk egymást.... És akárhányszor, amikor felveszem vele a kapcsolatot, megbánom, és elvetek minden romantikus ábrándot a jótestvérekről. Hiszen a mesék is megmondták, hogy a testvérek közt mindig harc van, miért nem bírok végre lemondani róla és hagyni a francba az egészet, járja a saját útját, és az enyém véletlenül se keresztezze az övét? Hányszor megbántam, jaj, miért nem nyugszom már bele, hogy nem kell vele foglalkozni?

Viszont egy hívást máig várok, de úgy tűnik, a sűrű vizsgaidőszak után sem keres, ez van... Kezdem megszokni, hogy hiába szeretek valakit, a viszontszeretés nem jön automatikusan. Így hát céltalanul szeretgetek bele a nagyvilágba, és bár szomorú vagyok a fent említett két leányzó miatt, muszáj tovább lépnem. Kell az embernek, hogy viszontszeressék.

Vagy túl könnyen lemondok róluk? Oo

Joanne HARRIS - Rúnajelek

Úristen, mégcsak 2 napja vettem a kezembe, de már a felénél tartok, képtelen vagyok letenni! Amint befejeztem, írok róla :)

Ma bejelentette a Mami, hogy ki lesz a témavezetőm (így hívják?), és most öröm ézs bódottág van. Nyilván! :)

Leszálltam hazafele jövet a Móriczon, hogy vegyek valami innivalót, amikor összefutottam nagybácsi minőségben működő rokonommal, akivel szakadó hóesésben dumálgattunk, majd kijelentette, hogy akkor majd ő vesz nekem ezt-azt. Szóval van itthon gyümilé, meg csoki és banááán! (nem is tudom, mióta nem szentségtelenítette meg gyümölcs a lakást....)

Egy picit az epekedésről írnék egy régebbi filmélményem kapcsán, nah nem azért, mert engem annyira elkapott volna a dolog, hanem mert taszít. Hogy egy nő a méltóságát feladva odadobja magát a pasinak, és ha annak nem kell, akkor sokáig szenved, nyekereg, epekedik és vágyódik a kiszemelt után. Talán nekem volt mindig szerencsém a hosszú kapcsolatok terén, vagy csak gyorsan elfelejtettem, ha pár napig epekedtem valaki után =)

A másik a szerelembe esés folyamata, amikor nem első látásra történnek a dolgok. Amikor tudatosan érzékeled, hogy ez nem az. Aztán kis idő elteltével a másik személy fontossága megnő. Elkezded úgy gondolni, egyre közelebb van hozzád, egyre több közöd van hozzá. Aztán úgy érzed, hogy jobban sietsz haza. Hogy finomabbakat főzöl. Növekvő figyelemmel gondoskodsz úgy, hogy a másik befogadja ezt a gondoskodást. Mert nem menekeül el, meg "jaj, megfojtasz", "jaj, nem vagyok felkészülve rá". Aki szeret, abban nincs kétség. Nincsenek megfogalmazott kételyek, vajon menni fog ez így? A kérdés, hogy ha nehézségek vannak, hogy győzzük le őket. Ennyi az egész.