Kicsit mintha vánszorogna az idő, a "jövőre" fogalma annyira távoli, pedig csak pár nap... A feldolgozandó anyagok gonoszul vigyorognak az asztalon/polcon/szekrényben, épp onnan, ahova rejteném őket, persze sikertelenül. Álmomban ezerszer odaálltam az elé, Akit Nem Nevezünk Nevén, hogy ennél jelentéktelenebb és unalmasabb témát még nem láttam soha, ordítok, tépem a haját, kergetem körbe elektronikás sokkolóval, majd feladom légipostán a Baszidzsiknek, mint imperialista kémet, dobozban.
De nem. Delejes szemmel bámulom a bbc iráni híreit, és várom a gyerekek mailjét, hogy jól vannak, minden rendben.
És teszem a dolgom, másnak most haszna nincs.
