Varázslat minden, a zene felzabál, azt akarja, hogy megmozduljak, csiklandozza minden idegszálamat, szétárad bennem, átfolyik rajtam és úgy átmos, mintha most kaptam volna meg a bűnbocsánatot. Ha lenne Isten, ilyennek teremtette volna a menyországot. Mert ez ilyen. Még a mosolynak is más a dimenziója, a szöge, az elhajlása, a hatásfoka, mert itt ez az alapállapot, a valaki másnak szóló mosoly pedig fehér tűzijátékok apró halmaza, ahogy barátném ott táncol mellettem és összenevetünk, ahogy a Mikulás-sapkás lány előhúz a tarisznyájából egy szem csokit, és megmutatja a gyerkőcei fényképét, ahogy előttem egy srác ördögbotozik, ahogy egy kigyúrt srác a barátnőjével odafordulnak hozzám, ahogy a nagymami gyümölcspálinkája szétárad a számban, ahogy a színes gombák alól ufók és manócskák másznak elő, és van kire nevetni, mert visszanevetnek. Mert ez ilyen.
És amikor kiléptem az ajtón, elkezdett hullani a hó.
