A régi, kitépdesett újságcikkeket lapozgatva jutott eszembe ez az eset. Mindenkinek vannak kedvencei, van, aki Győzikét isteníti, van, aki attól ájul el, ha meglátja a Váci utcán sétálni kedvenc színészét/énekesét, anyáink még Zoránért rajongtak. Én pl. lelkesen faltam Bus István cikkeit a Nők Lapjában.

Pár évvel ezelőtt még zöldfülű voltam a nagy pesti rengetegben, és a Holdudvart is a bölcsészkar épületei ölelték körbe. Egyik buli után az Oktogonnál befutottunk a Mekibe, a leányzó, akivel voltam, beállt a sorba, én pedig az ajtótól nem messze vártam rá. Amikor megláttam Őt! Élőben! Olyan széles mosolyt villantottam, hogy azt a fogpaszta reklámokban vigyorgó sztárok is megirigyelhették volna. És Ő nemcsak magabiztosan és lezseren elment mellettem, hanem köszönt is, én pedig nem emlékszem rá, hogy ki tudtam-e nyögni egy sziát vagy sem. Jó eséllyel nem.

Hiába, kinek ki a sztár :)