Azon kezdtem el gondolkozni, még ki sem értünk a városból, szóval hogy nem félek. Egyáltalán. Ami félelmetes, ha belegondolok. Mert közben, racionálisan nézve a dolgot nagyon veszélyes a motorozás. Azért nem félek, mert nem érdekel, mert nem fogom fel, vagy mert szerintem a halál nem a végleges elmúlás? De nem is ez a lényeg,hanem hogy imádom és kész. A benzin illatát tankoláskor, a motorbőgést, az elsuhanó tájat és embereket, a mgöttünk elmaradó illatokat, a sebességet, és szeretném az adrenalintól feszült koncentrációt, de nem én vezetek. 

Szombaton körbejártuk a Balatont. Este hármasban elköltött vacsi egy pápai vendéglőben. (Csak az a naaagy lótetű ne araszolt volna a holmijaink felé...) Aztán teszkó, jégerezés meg sokórás beszélgetés. Olyan mágikusak tudnak lenni ezek a nosztalgikus esték... Házunk előtti hajnali beszélgetés, miközben sorra gyújtom a cigiket... Jé, hiszen három évvel ezelőtt is így volt, csak akkor még telve voltam reményekkel... Most megállapítottuk, hogy szerelem és társ nélkül nincs értelme az életnek. Jó lenne tudni végre, az én életemnek mi értelme van, ha így el tudok baszni mindent?

Aztán jött egy hullócsillag. Életemben most láttam először igazit, fényeset, és kívántam is. Hirtelen nem jutott eszembe, hogy lottó ötöst kérjek, pedig tényleg elég fényes volt!