Nem is tudom, a tudatállapotok épp melyik szivárványcsíkján zongoráztam, amikor jött Borika néni (a szint saját takarító nénije), és felfókázta a szobát. Utolsó pár méternél járt, amikor megszólalt a telefonja. "Nézz le rááám, jó Istenem...."... Hirtelen visszazuhantam a valóságba, szemkontakt szobatársakkal, kitörni készülő röhögés. Azért megvártuk, amíg becsukja az ajtót. Hiába, Jimmy élt, él és élni fog.

Aludtam kevesebb, mint két órát, még 8 vers hiányzik az üdvösséghez. Bár... fura ez az állapot, eljutottam oda, hogy azokat a verssorokat, amiket nem értek, misztikus sejtések gyűrűzik körül a kis fejecskémben. Azt hiszem, maguk a perzsák is ennyit érthetnek belőle :)

Nah, inveltem Hit-et, Remény-t, Esély-t és Jószerencsét, remélem, így már sikerül nekivágni az instának.